Újra megnyílt a Tisza-kastély Geszten - Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. | NÖF

Újra megnyílt a Tiszák egykori otthona

2024.06.05.

Három éven át tartó felújítást követően, a mai napon megnyílt a Tiszák egykori geszti otthona, benne a család történetét és mindennapi életét hitelesen bemutató állandó kiállítás. A rekonstrukciónak köszönhetően teljesen megújult a kastélykert és park is, amelyek határán fölépült a meghitt atmoszférájú Arany János Vendégház, ami tökéletes szálláshelyet biztosít a több napra érkező látogatóknak, az elvonulásra és elcsendesedésre vágyóknak. A megújult műemlékhelyszín a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. hálózatán belül is egyedülálló, komplex turisztikai fejlesztési mintaprojekt, amelyben állandó kiállítás, szálláshely, éttermi szolgáltatások és multifunkciós sportpályák is helyet kapnak.

 

A kiállítás tartalmát a geszti otthon, az eredeti tárgyak, a régi festmények és fotók varázsán túl, – a klasszikus megoldások mellett – interaktív technikai eszközök is közvetítik. A kiállítás értelmezését egyebek mellett kosztümös rövidfilmek és hangjátékok is segítik. A műemlékhelyszín felbecsülhetetlen értékű festményekkel is gazdagodott, így Barabás Miklós: Tisza Lajos és Tisza Lajosné gróf Teleki Júlia portréit, valamint Ferraris Artúr Történelmi tarokkparti című festményét is megcsodálhatjuk a geszti otthonban. Emellett kiemelt értéket képvisel Joseph Danhauser műve, ifj. Tisza Kálmán biedermeier íróasztala; Strobl Alajos gróf Tisza Kálmánról készített mellszobra, illetve a falkavadászatot ábrázoló szivartartó, amelyen Almássy Denise – gróf Tisza István unokahúga – gravírozott aláírása látható.

 

Lázár János építési és közlekedési miniszter hangsúlyozta: „Geszt és a Tiszák otthonának és életének megismerése által érthetjük csak meg a 19 és 20. századot, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a mai időkben eligazodjunk. A 100 évvel ezelőtti események a mindennapjainkat befolyásolják. A geszti kastély eredeti állapotának helyreállítása és az egykor az ország közepén, ma pedig legszélén található békési település fejlesztése a polgári kormány feladata, ugyanakkor minden magyar lehetősége is. Lehetőség, hogy a Tisza családot megismerve, megértsük a 21. századot és benne Magyarország helyét Európában.”

 

A rekonstrukció elsődleges célja az volt, hogy az épületegyüttes legutolsó, eredeti állapota kerüljön helyreállításra. A főépületben az egyes helyiségek visszakapták korabeli funkciójukat, mint például Tisza István dolgozószobája; míg a női szalon kiállítótérré és rendezvényhelyszínné is vált, ahol lehetőség van üzleti találkozók, csapatépítő tréningek, konferenciák és polgári esküvői szertartások megrendezésére is. A késő barokk stílusú épület terei a mai kor elvárásainak megfelelő szolgáltatásokat nyújtanak, ilyen a kávézó és a múzeumpedagógiai foglalkoztatótér. A főépület mellett a kastélykert és park is megújult, ahol a dísznövények mellett multifunkciós sportpályák is helyet kaptak. Emellett teljes rekonstrukción esett át a Tiszttartó Ház, az Arany János Emlékház, illetve a Tisza család kriptája is. Új elemként fölépült az Arany János Vendégház, ami lehetővé teszi, hogy az idelátogatók akár több napot is eltöltsenek a Tisza család egykori otthonánál.

 

Oláh Zsanett, az NÖF Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: „A megújult Tisza-kastély a NÖF NKft. hálózatán belül is egyedülálló, komplex turisztikai fejlesztési mintaprojekt, hiszen területén az állandó kiállítás, a múzeumpedagógiai foglalkoztatótér és a kávézó mellett, 29 szobás szálláshellyel, étteremmel, közösségi terekkel, valamint sportpályákkal is várjuk vendégeinket. A fenntarthatóságot szem előtt tartó hasznosítási koncepciónk központi eleme a helyi közösségek minél szélesebb körű bevonása a felújított épület mindennapi életébe, a térségi munkaerő alkalmazása és a helyi kistermelőkkel, szolgáltatókkal való szoros együttműködések kialakítása. Örömmel jelentem be, hogy mind a Tisza-kastély és a körülötte elterülő kert és park, mind az Arany János Vendégház és Arany János Emlékház, a mai naptól várja látogatóit.”

 

A Tisza család leszármazottjai – Nitsch Gáborné Tisza Ilona, Patay Ilona és Patay Péter – jóvoltából olyan használati tárgyakat is megcsodálhatnak a látogatók, amelyek eredetileg is a kastélyban voltak. Ilyen például Tisza István elefántcsont levélbontója, a már korábban említett Barabás Miklós portrék és a márványból készült asztali óra, amelynek a tetején egy turulmadár található. Aki belép ebbe a kastélyba, többé nem felejti el a Tiszákat: Geszt olyan történelmi és nemzeti zarándokhely, ahol nemcsak válaszok születnek, de súlyos kérdések is felmerülhetnek!