Állati jó kastélyprogram - Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. | NÖF

Indul az "Állati jó kastélyprogram!"

2024.05.09.

A NÖF Nonprofit Kft. – az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkársággal közösen – új élményelemmel gazdagítja múzeumpedagógiai foglalkozásait „Állati jó kastélyprogram!” címmel. Az országossá váló program keretében a közoktatásban résztvevő gyermekek megismerkedhetnek az állatok világával, elsajátíthatják a velük való felelős kapcsolat kialakításának alapjait, valamint megérthetik az állatvédelem társadalmi és környezeti jelentőségét. Az első bemutatkozó foglalkozást a tiszadobi Andrássy-kastélyban tartották a szervezők, melyhez a jövőben csatlakoznak majd a bajnai, a dégi, a szabadkígyósi, a nádasdladányi, a keszthelyi, a füzérradványi, illetve a fenék- és szántódpusztai műemlékhelyszínek is.

 

A NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. kiemelt szerepet vállal – a belföldi és nemzetközi látogatóközönség fogadása mellett – a hazai és határon túli közoktatásban résztvevők tudásgyarapításában. Jelenleg országosan 18 műemlékhelyszínen tartanak múzeumpedagógiai foglalkozásokat 6 korcsoport részére, melyek rendkívül népszerűek. A NÖF műemlékhelyszínei csak a tavalyi évben több mint 11.000 közoktatásban résztvevőt fogadtak.  Az érdeklődés fenntartása érdekében fontos a múzeumpedagógiai foglalkozások folyamatos fejlesztése, megújítása, bővítése. Ennek jegyében a NÖF Nkft. – az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkársággal közösen – új múzeumpedagógiai programelemmel gazdagítja kínálatát „Állati jó kastélyprogram” címmel. Az állatvédelmi programok kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy az adott térségben élő gyermekek megismerkedjenek az állatok világával, elsajátítsák a velük való felelős kapcsolat kialakításának alapjait, valamint megértsék az állatvédelem társadalmi és környezeti jelentőségét.

 

Oláh Zsanett, a NÖF Nkft. ügyvezetője hangsúlyozta: „Országos műemlékhálózatunk rendkívül gazdag építészeti, kulturális és természeti értékekben, kincsekben. Új múzeumpedagógiai programelemünktől azt várom, hogy a már nálunk megfordult diákcsoportok mellett újak is ellátogassanak hozzánk. A tiszadobi Andrássy-kastély megnyitása óta több mint 23.000 látogatót fogadott, és a két állandó kiállítás most új múzeumpedagógiai programelemmel is bővül, ami tovább fokozhatja a már most is kiugró érdeklődést.”

 

A bemutatón részt vett és beszédet mondott Ovádi Péter, az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős kormánybiztosa, aki beszédében kiemelte: „Kiemelten fontosnak tartjuk a jövő generációjának állatvédelmi szemléletformálását, hiszen a ma gyermeke a jövő állattartója. A mai kor gyermekei formálják jövőnket, ezért is támogatunk minden együttműködést, mely segít empatikus képességeiket magasabb szintre emelni, ezáltal etikus állattartásra, állatvédelemre ösztönözni őket. Külön örülök, hogy az együttműködésnek köszönhetően a NÖF 9 műemlékhelyszínének átadhatom az Állatbarát Kastély címet.”

 

Az „Állati jó kastélyprogram” bemutató foglalkozását a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány munkatársai tartották a tiszadobi Andrássy-kastély kertjében, vakvezető kutyák és kiképzők részvételével.

Komondi Piroska az Alapítvány képviseletében elmondta: „Interaktív érzékenyítő foglalkozásunkon a gyermekek megismerkedhettek a vakvezető kutyák különleges világával, megtanulhatták, mi látók, hogyan segíthetünk egy látássérült embernek és miként viselkedjünk egy vakvezető kutyával. Végül mindenki kipróbálhatta, milyen egy ilyen csodás kutyussal közlekedni”

 

A tiszadobi bemutatkozó foglalkozást követően, az „Állati jó kastélyprogram” országossá válik, hiszen csatlakozik hozzá a bajnai Sándor-Metternich–kastély, a dégi és keszthelyi Festetics-kastély, a füzérradványi Károlyi-kastély, a szabadkígyósi Wenckheim-kastély, a nádasdladányi Nádasdy-kastély, illetve a fenék- és szántódpusztai majorság. A NÖF NKft. szakmai elképzelésében szerepel az őszi Állatvédelmi témahéten való részvétel, amelyre izgalmas, interaktív foglalkozásokkal készülnek.