ELHELYEZKEDÉSE
A remeteség Budapesttől 70 km-re található, az M1-es autópályán Tatabánya érintésével 1 órás autóút. Parkolás a jegypénztár és a rendezvényház melletti területen díjmentesen biztosított.
RÖVID BEMUTATÁS
A némasági fogadalmat tett szerzetesek békéjét találhatja meg a látogató Majkon, az erdők ölelte, tavak szomszédságában fekvő remeteségben, az Európa-szerte kuriózumnak számító barokk műemlékegyüttesben. A 18. század első harmadában Pilgram tervei alapján, nemesi családok adakozásából felépült a 17 cellaházból álló remeteség, a kastély és a templom épületegyüttese.
A kolostor két részre tagolódik: az egyik a felújításra került, U-alakú konventépület, a másik az úgynevezett clausura, ahol a remeték cellaházai állnak. Jelenleg a cellaházak felújítás alatt állnak. Minden cellaházban külön kápolna, lakó- és hálóhelyiség, kamra és pince állt egy-egy némasági fogadalmat tett, fehér habitust viselő szerzetes rendelkezésére. A helyszín teljesen akadálymentesített.