Dörgicse - Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. | NÖF

DÖRGICSEI TEMPLOMROMOK

 

Töltekezzen középkori templomromok felfedezése közben! Az országban egyedülálló módon Dörgicsén három templomrom várja, hogy visszarepítse a középkori misztikus világba.

helyszínleírás
A Balaton északi partjától nem messze, Budapesttől 155 km-re található Dörgicse. Ritkaság, hogy egy ilyen kis területen egyszerre három középkori templomrom is megtalálható. Kisdörgicse, de különösen Alsó- és Felsődörgicse sokszázéves egyházi múltjuk, szépségük és különleges építészeti sajátosságaik okán egyaránt Magyarország említésre méltó, becses műemlékei közé tartoznak.
A felsődörgicsei templom Magyarország egyik legérdekesebb, középkorból származó egyházi épületének számít. Az épület ugyanis valójában két templom, egy XI. századi (XII. századi toldalékkal) és egy XIII. századi rész egymás mellé építésével jött létre.
Az alsódörgicsei (Boldogasszony dörgicsei) templomrom, mint egy felkiáltójel magasodik a hegyoldalon. A XIII. században épült román stílusú erődtemplom nyugati oromfala 22 m magas, felső részén három ikerablak látszik, amelyek közül a déli felújított, míg a másik kettő eredeti állapotban van. A romkertbe felsétálva a templom alapfalai és az északi oromfal (torony) bolthajtásai ámulatba ejtőek, ahogy a rom akusztikája is. A templomrom melletti területen pihenőhely várja a látogatót, ahonnan megkapó kilátás nyílik a környező tájra és a Balatonra.
Dörgicséről Kisdörgicse felé haladva, a régi kőhíd után, a Bere-patak rétjén áll a XIII. században épült, kisméretű templom romja, amelyet Szent Miklós tiszteletére emeltek.
 
Kapcsolat

Cím: 8244 Felsődörgicsei templomrom, Dörgicse, Fő utca
telefon/mobil: +36/709517179
E-mail: dorgicseitemplomromok@nofnkft.hu

 

nyitvatartás

Szabadon látogatható, megtekintése ingyenes.

jegyárak

Ingyenesen látogatható!

A templomromok megközelítése

Alsódörgicse: Balatonakalitól 3 km-re, Dörgicse határát jelző táblánál jobbra fordulva a domb tetején már messziről látszik a templomrom.
Felsődörgicse: Balatonakali felől átmegyünk Alsódörgicsén, majd jobbra fordulunk a Vászoly felé vezető útra, a templomromot az evangélikus templom mellett találjuk.
Kisdörgicse: Felsődörgicse felől érkezve a buszmegállónál balra fordulunk, majd a második utcán ismét balra, és az utca végén hagyva a kocsit, 2 perc séta a templomrom, vagy a temető előtt a földútra kanyarodva balra egyenesen a templomromhoz érünk (sáros időben nem ajánlott).

látnivalók a környéken
  • Nagyvázsony, Kinizsi vár
  • Örvényes, Vízimalom
történet

Ritka, hogy egy kistelepülésen egyszerre három középkori templomrom is található.
A középkori források néhány kilométerre a víztől, egymástól nem nagy távolságra öt Dörgicse nevű településről szólnak: Kis-, Alsó-, Felső-, Ság- és Akalidörgicsét említik meg.


Kisdörgicsei templomrom


Kisdörgicsétől nyugatra, réten szabadon álló rom.
Története: 1225-ben a Bogát-Radvány nembeli Ypolth fia Albert birtoka, aki éppúgy, mint 1228-ban e nembéli Csepán fia Gyapoly, dörgicsei nemeseknek ad el földjeiből. A XIII. században és később is a Bogát-Radvány nembéli Dobi és Monaki családok kezén volt. 1228-ben Bogát-Radvány nembéli Gyapoly kijelenti, hogy egyháza földjén kívül itt más birtoka nincs. 1333—35-ben, a három falu közül ez lehetett Füreddergicse, amelynek papja János volt, 1420 körül pedig Benedek a papja.
Leírása: Egyhajós, íves szentélyű, kisméretű templomrom. Falaiból csak a hajó déli oldala áll magasan, három résablakkal, a többit átlag 1 méter magassággal az ásatás tárta fel. Bejárata a nyugati oldalon. Itt, a hajó nyugati végében dongaboltozatos karzat volt. A hajót valószínűleg síkfödém, a szentélyt boltozat fedte.

 

Felsődörgicsei templomrom


A falu közepén, az evangélikus templom mögött, a temető mellett található.
Története: 1211-ben említi először a tihanyi apátság összeírása itteni birtokait. 1231-ben Szentpéterdergicse, a tihanyi apátság és helyi nemeseké. Valószínűleg azonos az 1333—35-ben említett Ságdörgicsevel, amelynek papja Péter. A XIV—XVI. században a dörgicsei nemeseké, amelyek közül a Zenthpeterdergichei Zarka család volt a legjelentősebb. A falu temploma 1231-ben már áll, mert ekkor már erről nevezik Szentpéterdergicsének. 1312-ben a feldergicsei nemesek és a tihanyi apát egyezséget kötöttek a feldergicsei Szt. Péter egyház kegyuraságáról. Leírása: Keletéit kettős templom két hajóval és két szentéllyel. Az északi, rövidebb hajóhoz belül patkóívű, kívül egyenes záródású szentély, nyugatról pedig négyzetes, belső sarkain pillérekkel erősített előtér csatlakozik, önálló nyugati bejárata volt, amelyet befalaztak és így két ajtón át csak a déli templomon keresztül lehetett megközelíteni. — A déli templom hosszú hajójához kelet felől vele azonos szélességű álkereszthajó csatlakozik, és ebből nyílik a szintén azonos szélességű, egyenes záródású szentély. Délről az álkereszthajó szélességében toldalék építmény, csontház csatlakozik hozzá. — A déli templom falai a közös fal kivételével majdnem eredeti magasságban maradtak meg, az északi falait az ásatás tárta fel. A templomrom alaprajzi megoldásával hazánkban egyedülálló és korát tekintve is sok vitára ad alkalmat.

 

Alsódörgicsei templomrom


A falu déli bejáratánál, az országúttól keletre, magas dombon álló rom.
Története: A falu a fehérvári káptalan birtoka volt a középkorban, először 1268-ban említik. A XIV—XV. században Akali vagy Boldogasszonydörgicse. Temploma a falu nevéből következtetve Boldogasszony tiszteletére épült. Papja 1333-ban Balázs, 1420 körül Tamás. A XVIII. században újjáépítették és használták, csak a múlt század elején pusztult el végleg. Az 1930-as években ledőléssel fenyegető tornyát aláfalazták.
Leírása: Egyhajós, egyenes szentélyű, keletelt templomrom, a szentélytől északra valószínűleg sekrestyével. Nyugati végén a hajóval azonos szélességű háromemeletes torony, alsó szintjein boltozott kegyúri karzattal, legfelső emeletén két ikerablakkal. Magasan áll a tornyot támasztó két támpillér közül az északi és a hajó északi fala, a többi fal alacsony és alig kivehető.